A Holocén Természetvédelmi Egyesület megtartotta a 2. workshopot a hulladékcsökkentés témakörében
A Holocén Természetvédelmi Egyesület a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Igazgatóság pályázatának keretében 2016. 01. 15-én workshop-ot tartott Parasznyán a Művelődési Házban
Az Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőség Nemzeti Hulladékgazdálkodási Igazgatóság (OKTF NHI) támogatásával megvalósuló pályázatunk lehetőséget nyújt, hogy minél szélesebb körben felhívjuk a lakosság figyelmét a hulladék csökkentés módszereire, illetve a hulladékkeletkezés megelőzésének fontosságára.
A műhelymunkán részt vettek a civil szervezetek, az önkormányzat és a lakosság képviselői is, akik megismerkedtek az egyesület munkájával a pályázat tervezett hulladékcsökkentési programjaival. A rendezvényen résztvevők megismerkedtek a Parasznya településen működő jó példákkal, melyekkel az önkormányzat csökkenti a keletkező hulladékok mennyiségét. A közös beszélgetés során a további lehetőségeket és módszereket vettük számba.
Derekegyházán és Pitvaroson folytatódott az Éghajlatvédelmi Szövetség képzéssorozata
Január közepén újabb két KlímaSztár települést ismerhettünk meg az Éghajlatvédelmi Szövetség képzéssorozata alkalmából. Derekegyházon és Pitvaroson megtekinthettük a fenntartható energiagazdálkodás jó példáit.
Szabó István derekegyházi polgármester idegenvezetésével betekintést nyerhettünk a megújuló energiaforrások helyi hasznosításba. A képzési alkalom Pitvaroson zárult, ahol Radó Tibor polgármester vezetett minket körbe a településen és mutatta meg a fejlesztéseket a középületek komplex megújuló energia hasznosításába, ahol a napkollektorok, napelemek és hőszivattyúk egyszerre segítik a középületek villamos- és hőenergia szükségletének kielégítését.
„Kicsik és nagyik” program – Generációk közötti tanulás a fenntarthatóságról a Magosfa Alapítvány szervezésében
2016. január 11-én a VOKE Vörösmarty Művelődési Házban a Magosfa Alapítvány „Kicsik és nagyik” programját segítettük lebonyolítani. Ennek keretén belül a délelőtti fórumon a résztvevők megismerték a program során alkalmazott módszerek eddigi tapasztalatait, gyakorlati lehetőségeit. A fórumon pedagógusok, képzőművészek és civil szervezetek képviseltették magukat. A közös beszélgetést, tapasztalatcserét követően délután a módszer gyakorlati bemutatására került sor, ahol a Selyemréti Általános Iskola egyik 4.-es osztálya és a Művelődési Ház Baross Gábor Nyugdíjas Klubja vett részt. A közös munka jó hangulatban, nagy összhangban zajlott, ahol a generációk közötti különbség tanulási lehetőséget biztosított mindkét fél számára. Az elméletet követően a gyakorlatban is közösen tevékenykedtek a „kicsik és a nagyik” a hulladékcsökkentés témakörét körbejárva. A foglalkozás végén mindenki nagy örömmel készítette el a saját zokniállatkáját is.
A Holocén Természetvédelmi Egyesület workshopot tartott
A Holocén Természetvédelmi Egyesület a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Igazgatóság pályázatának keretében 2015. 12. 15-én 14:00 órától workshop-ot tartott a Miskolc, Kossuth utca 13 szám alatti Ökológiai Intézet előadó termében.
Az Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőség Nemzeti Hulladékgazdálkodási Igazgatóság (OKTF NHI) támogatásával megvalósuló pályázatunk lehetőséget nyújt, hogy minél szélesebb körben felhívjuk a lakosság figyelmét a hulladék csökkentés módszereire, illetve a hulladékkeletkezés megelőzésének fontosságára.
A műhelymunkán résztvevő civil szervezetek képviselői megismerkedtek az egyesület munkájával a pályázat tervezett programjaival. Ezt követően közös beszélgetés, tapasztalatcsere és ötletgyűjtés következett a hulladékcsökkentés helyi lehetőségeiről, a civil szervezetek szerepvállalásának fontosságáról.
OKTF NHI – „Szemét kérdés”- avagy hogyan csökkentsük a hulladék mennyiségét a Miskolci járásban
A Holocén Természetvédelmi Egyesület megkötötte a szerződést a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Igazgatósággal. Pályázatunk célja a hulladékcsökkentés különböző módszereinek minél szélesebb körű megismertetése a lakossággal.
A pályázat keretében 2015. 12. 15-én 14:00 órától workshop-ot tartunk a Kossuth utca 13 szám alatti Ökológiai Intézet előadó termében, ahova szeretettel várjuk a civil szervezetek képviselőit. A rendezvény résztvevői megismerkedhetnek tervezett programjainkon túl a hulladék megelőzés helyi lehetőségeiről és beszélgetünk a civil szervezetek szerepvállalásának fontosságáról, lehetőségeiről.
Iskolai Közösségi szolgálat a Herman Ottó Gimnázium diákjaival
2015. május 9-én a Herman Ottó Gimnázium 9. évfolyamos tanulóival kilátogattunk Lillafüredre. Sétát tettünk Felső-Hámortól a függőkerten át a Pele-házig. A Szinva-patakon átkelve a Herman Ottó barlangot néztük meg először, ahol sajnos el is tudtuk kezdeni a szemétszedést mind a patakból, mind pedig a barlang bejáratából. Utunk során a diákok érdekes információkkal gazdagodhattak a polihisztor munkásságával és életével kapcsolatban. A sírjánál koszorúval emlékeztünk meg róla, majd a vízesés mellett beszéltünk a vizek jelentőségéről is. A Pele-laknál pedig ebéd várta a diákokat miután a Herman Ottó Múzeum vezetett kiállítását is megtekintették.
2015. évi Madarak és Fák Napja Mezőnyárádon
Idén 37. alkalommal került megrendezésre a Dél-Borsodi Madarak és Fák Napja vetélkedő 2015. május 8-án, Mezőnyárádon került megrendezésre a rendezvény, ahol 10 dél-borsodi általános iskolás csapat képviseltette magát a környezetvédelmi versenyen. Míg a diákok a kapott feladatlapokkal bejárták a falut, addig a kísérő és felkészítő tanárok a hasznos előadást hallgathattak az Országos Mentőszolgálat munkatársától az iskolában, gyerekek között előforduló balesetekről.
A négy állomás bejárása után ebéddel és díjkiosztóval zárult a vetélkedő. Jövőre Mezőnagymihályban kerül megrendezésre a program.
Képek megtekinthetők a galériában.
Föld Napi iskolai foglalkozások a megyében
2015. április 28-29-én négy Borsod-Abaúj-Zemplén megyei általános iskolába látogattunk el a Föld Napjához kapcsolódó témákkal.
A laki, szuhogyi, szögligeti és perkupai diákok először egy kiállítást nézhettek meg a globális környezeti problémákról, majd ezt követően játékos formában beszélgettünk a minket körülvevő élővilágról, az éghajlatváltozás okairól és a lehetséges megoldásokról.
SAJTÓKÖZLEMÉNY - VIZES ÉLŐHELYEK VÍZPÓTLÁSÁNAK JAVÍTÁSA A BODROGZUG TERÜLETÉN - TÉRKÉPTÉR
Lassan a végéhez közelednek a vizes élőhelyek vízpótlását célzó beruházások az Aggteleki Nemzeti Park területén, melynek középpontjában a Bodrogzug vízellátásának javítása, valamint
szabályozhatóvá tétele – ezáltal természeti állapotának hatékony megőrzése és helyreállítása áll. A projekt 829,29 MFt európai uniós támogatás segítségével, a Környezet és Energia Operatív Program
(azonosító szám: KEOP-3.1.2/2F/09-11-2013-0017) keretében valósult meg.
Elindult a TÉR-KÉP-TÉR – az ANPI „Vizes élőhelyek vízpótlásának javítása a Bodrogzug területén” című pályázati programját bemutató honlap!
További részletek a sajtóközleményben!
{phocadownload view=file|id=35|text=Sajtóközlemény - TÉRKÉPTÉR|target=s}
SAJTÓKÖZLEMÉNY - VIZES ÉLŐHELYEK VÍZPÓTLÁSÁNAK JAVÍTÁSA A BODROGZUG TERÜLETÉN - INFORMÁCIÓS KIADVÁNY
Lassan a végéhez közelednek a vizes élőhelyek vízpótlását célzó beruházások az Aggteleki Nemzeti Park területén, melynek középpontjában a Bodrogzug vízellátásának javítása, valamint szabályozhatóvá tétele – ezáltal természeti állapotának hatékony megőrzése és helyreállítása áll. A projekt 829,29 MFt európai uniós támogatás segítségével, a Környezet és Energia Operatív Program
(azonosító szám: KEOP-3.1.2/2F/09-11-2013-0017) keretében valósult meg.
Elkészültek a „Vizes élőhelyek vízpótlásának javítása a Bodrogzug területén” című pályázati projektet bemutató eredménykommunikációs kiadványok. A fényképekkel illusztrált tájékoztató füzet a projekt általános ismertetésén túl kitér az érintett terület földrajzi és természeti környezetének bemutatására is. A beruházási elemek áttekintésén túl információt tartalmaz a vízszabályozás jelentőségéről.
További részletek a sajtóközleményben!
{phocadownload view=file|id=36|text=Sajtóközlemény - Kiadvány|target=s}