Klímakiskövetek - Mozdulj a klímáért! 2019
Az Éghajlatvédelmi Szövetség 2019-ben hetedszer hirdeti meg „Mozdulj a klímáért!” felhívásukat. Az idei kampány központi gondolata a „Klímakiskövetek”, mellyel utalni szeretnénk arra, hogy a jövő generációinak, a fiataloknak fontos szerepe van a klímaváltozás folyamatában és közös felelősségünk, hogy egy élhető környezetben nőhessenek fel. Az iskolai kampányhét megrendezésére ismét hosszabb időszakban biztosítunk lehetőséget, 2019. szeptember 9. és október 18. között, és a diákok mellett ismét várjuk az oktatási intézmények pedagógusainak, munkatársainak jelentkezését is!
Helyi kampányidőszak Az iskolák maguk dönthetik el, hogy mikor szervezik meg a helyi kampányt 2019. szeptember 9. és október 18. között, így az csatlakozhat az Európai Mobilitási Héthez vagy más jeles naphoz, időszakhoz. A helyi kampányidőszak legalább öt napig tart, de akár több hetes is lehet. A beszámolók beküldésének határideje 2019. október 25.
Jelentkezés Jelentkezni a Jelentkezési lap határidőre történő kitöltésével lehet! https://forms.gle/2FhhLTDcVxJtFNV96 Jelentkezési határidő: 2019. szeptember 27. (illetve legkésőbb az iskolai kampány megkezdése előtt 7 nappal) Nem csak a diákok, hanem az iskola pedagógusainak, munkatársainak jelentkezését is várjuk! Elsősorban általános iskolák részvételére számítunk, de elfogadjuk óvodák és középiskolák jelentkezését is!
Zöld mérföldek gyűjtése az akcióhéten Idén ismét nem csak a környezetkímélő utazásokkal lehet zöld mérföldeket gyűjteni, hanem a kampányhét további tevékenységeivel is: - 1 zöld mérföldet ér minden környezettudatos utazás (irányonként) gyalog, biciklivel, gördeszkával vagy tömegközlekedési eszközzel (egy tanuló egy hét alatt 5x2 mérföldet, azaz összesen 10 zöld mérföldet gyűjthet); - 2 zöld mérföldet ér egy olyan nap, amikor csak húsmentes és/vagy helyi alapanyagokból készült ételeket fogyasztott a résztvevő; - 3 zöld mérföldet ér személyenként bármely feladat megvalósítása (pl. egy 25 fővel megvalósult akció 3x25=75 zöld mérföldet ér); - 25 zöld mérföldet ér minden elültetett facsemete: őshonos fafaj vagy gyümölcsfa (az akcióban résztvevők zöld mérföldjeinek számítása az előző pont alapján történik). A zöld mérföldek számítását pecsétkészlettel segítjük! A pecsétkészletet térítésmentesen biztosítjuk azoknak az iskoláknak, akik korábban legalább egy alkalommal részt vettek a kampányban és idáig nem igényelték a készletet. Az új résztvevőknek 3 000,- Ft/készlet áron tudjuk az 5 pecsétet biztosítani. A kampány megvalósítható a pecsétek nélkül is. - A zöld mérföldek számolása többféleképp történhet, napi vagy heti szinten, személyenként vagy osztályonként összesítve. - Az akcióhét után a kapcsolattartó tanároktól az alábbi adatokat fogjuk kérni: - A kampányban résztvevő diákok száma (ami lehet több vagy kevesebb, mint a jelentkezéskor megadott szám); - környezettudatos utazások száma (biciklis és lábnyomos pecsétek száma); - húsmentes és/vagy helyi alapanyagos étkezéses napok száma (almás pecsétek száma); - közösségi, egyéni és kiscsoportos feladatban résztvevők száma (napocskás pecsétek száma); - elültetett facsemeték száma (fás pecsétek száma). Az összegyűjtött zöld mérföldek száma nem befolyásolja az értékelést, díjazást!
Feladatok az akcióhéten A 2019-es akcióhoz ismét színes feladatcsokrot kínálunk az iskoláknak. A feladatok teljesítése szabadon választható.
Iskolai közösségi akció – Kötelező feladat Több lehetőség közül legalább egy közösségi akció megvalósítását várjuk! Klímasztrájk – 2018 augusztusában egy svéd tini, Greta Thunberg leült a svéd parlament elé egyedül tüntetni, hogy felhívja a döntéshozók figyelmét arra, hogy azonnali és hatékony lépéseket kell tenni az éghajlatvédelem érdekében. Kezdeményezéséhez azóta diákok százezrei csatalakoztak, hogy a jövőjükért tüntessenek. A feladat keretei közt arra bíztatjuk a Mozdulj a klímáért! kampányhoz csatlakozó iskolákat, hogy vegyenek részt a következő világkörüli megmozduláson, a III. Globális kílmasztrájkon 2019. szeptember 27-én és szervezzenek helyi akciót. Az akcióról fényképes vagy videós beszámolót várunk! Javasoljuk, hogy az akció szervezését ne csak nekünk, hanem a mozgalom hazai szervezőinek is jelezzék a www.facebook.com/FFFHungary/ oldalon. Közösségi faölelés – A fa ölelése gyógyít! A feladat kereti közt olyan akciót javasolunk, ahol a diákok, pedagógusok egy fával alkotnak élőképet. Nem kell, hogy fa nevezetes, hatalmas, vagy idős legyen, lehet kis csemete vagy égig érő óriás egyaránt. Az akcióról fényképes vagy videós beszámolót várunk, valamint a középpontban álló fa főbb adatait – földrajzi elhelyezkedését (címét), fajtáját, becsült paramétereit (magasság, koronaátmérő, életkor). Klímakiskövetek-küldetés tervezés – A feladat keretei közt nem egy akció megvalósítását, hanem egy kisebb helyi kampány megtervezését várjuk! A hat legjobb terv megvalósítását egyenként 60 ezer forinttal támogatjuk. A Klímakiskövet küldetés lehet egy újszerű közösségi faültetési akció, helyi termékek vására vagy bármilyen kampány, ami a környezetkímélőbb életmódunkhoz és a közösségi szerepvállaláshoz kapcsolódik. A kiválasztott Klímakiskövet küldetések terveit 2020. február és május között lehet megvalósítani. Örülünk, ha a tervezett küldetésben nem csak a diákok és a pedagógusok, hanem a szülők és/vagy a helyi közösség is részt vesznek. A beszámolóban a küldetések rövid, maximum három oldalas bemutatását várjuk, amely a leírások mellett rajzokat, vázlatokat is tartalmazhat. Jövő-javítók- zöld megmérettetés a világhálón – A nemzetközi projektünk keretein belül létrejött www.change-the-future.eu/hu weboldal egy szemléletformáló játék, melyben a regisztrált csatlakozók zöld vállalásokat tehetnek; a rendszeres kerékpárhasználattól a tudatos vásárláson át komolyabb témákig mindenki megtalálhatja azokat a feladatokat, melyeket saját hétköznapjai során kivitelezhetőnek talál. A feladat részletes leírását a dokumentum végén találják. A feladat kiscsoportos feladatként is megoldható! Kérjük, hogy a részvételi szándékot a feladatban a jelentkezési lapon külön is jelezzék! A Change the Future weboldal nem kér külön beszámolót, fotót vagy egyéb bizonyító erejű megerősítést a feladat(ok) elvégzéséről, a kampányunk beszámolójához az oldalon vállalt feladatok teljesítéséről készített rövid, maximum 1 oldalas szöveges és/vagy fényképes beszámolót várunk. Akció a környezetért! – Az előzőeken túl idén is megvalósíthattok más közös akciót is, ha ennek feltételeit nevelőitekkel meg tudjátok teremteni. Lehet ez udvarrendezés, faültetés, fűszerkert létesítése, főzőklub rendezése saját alapanyagokból, csere-bere börze vagy zsibvásár helyi termékekből. Kérjük, hogy a főzőklubbokon készült ételeket ne egyszer használatos tálakról, evőeszközökkel fogyasszátok el – gondoljatok a hulladékmegelőzés fontosságára! Az akcióról fényképes vagy videós beszámolót várunk!
Egyéni és kiscsoportos szabadon választható feladatok Szabadon választható, az alkotások készítése egyénileg vagy kiscsoportokban. A legjobb alkotásokat feladatonként díjazzuk! Fakedvencek – Van egy kedvenc fátok? Rajzoljátok vagy fessétek le, vagy készítsetek vele egy közös fényképet, szelfit. A beszámolóhoz a műről készült elektronikus másolatot, fényképet vagy magát az alkotást várjuk, ha annak mérete nem haladja meg az A4-es lapot (21x30 cm). Kérjük, hogy a fakedvencek főbb adatait – földrajzi elhelyezkedését (címét), fajtáját, becsült paramétereit (magasság, koronaátmérő, életkor) is adjátok meg! A fakedvencek képei felkerülnek készülő országos interaktív térképünkre! A feladat összevonható a „A fa érték!” feladattal! A fa érték! – Tudjátok, hogy a fák milyen értékesek? Megkötik a levegőben található szennyezőanyagokat, a szén-dioxidból oxigént állítanak elő, egyetlen fa a nyári hőségben két légkondi munkáját helyettesítve hűti környezetét. Ha van androidos okos eszközötök (telefon vagy tablet) a Magyar Faápolók Egyesületének Faérték alkalmazásával néhány adat megadásával meghatározhatjátok kedvenc fátok anyagi értékét és ökológiai szolgáltatásait. A Faérték programot a Google Play áruházból ingyenesen tudjátok letölteni innen: https://play.google.com/store/apps/details?id=com.treevalue&hl=hu A kiszámított értékek és szolgáltatások alapján készítsetek egy rajzos faérték táblát, amit helyezzetek ki kedvenc fátokra és készítsetek vele közös fotót! Ha lamináljátok a rajzos táblát, akkor akár kint is hagyhatjátok a fán, hogy más is láthassa, milyen értékes a kedvenc fátok! A beszámolóhoz a közös fényképeket várjuk! A feladat összevonható a „közösségi faölelés” és a „Fakedvencek” feladatokkal! Jövő-jármű – Milyen lesz a jövő közlekedése? Repülni fogunk, vagy síneken közlekedni? Az üzemanyag már biztosan nem lesz környezetszennyező. Engedjétek szabadjára a fantáziátokat és álmodjátok meg a jövő-járműveteket! Az álmotokat rajzoljátok, fessétek vagy röviden, maximum fél A4-es oldalon írjátok le! A beszámolóhoz a műről készült elektronikus másolatot, fényképet vagy magát az alkotást várjuk, ha annak mérete nem haladja meg az A4-es lapot (21x30 cm). Zöldség - Gyümölcs - Művészet – Tartsatok ismét húsmentes napot! Ennek a feladatnak a keretében olyan zöldségből vagy gyümölcsből készült alkotások, szobrok elkészítését várjuk, amelyek helyi alapanyagokból készültek és ehetőek. Ne pazaroljatok, próbáljátok úgy elkészíteni a szobrokat, hogy a felhasznált anyagok minél kevesebb része vesszen kárba. A feladatot elkészíthetitek az iskolában (ha adottak a lehetőségek) de akár otthon is. A beszámolóhoz egy-két jól sikerült fényképet vagy rövid videót kérünk, ahogy a diákok elkészítik és elfogyasztják az alkotásukat.
A virtuális klímatúra 2019-ben is az ENSZ által rendezett klímakonferencián ér véget, melyet idén Santiago de Chile-ben rendeznek az év végén, ahol az Európai Klímaszövetség képviselői ünnepélyes keretek között átadják a nemzetközi kampányba bekapcsolódott gyerekek által jelképesen összegyűjtött mérföldeket a politikusoknak.
Részletek a korábbi kampányokról az Éghajlatvédelmi Szövetség honlapján http://www.eghajlatvedelmiszovetseg.hu/index.php/mozdulj-a-klimaert és közösségi oldalán https://www.facebook.com/KlimaveddVelem olvashatók. Bővebb információ: Lugosi Bea 70 513 6136 és Lajtmann Csaba 30 232 6658 valamint a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen.
Az akció végén a legjobb egyéni és csoportos feladatok készítőit környezettudatos ajándékokkal díjazzuk, valamint a legjobb hat Klímakiskövet-küldetés terv megvalósítását akciónként 60 ezer forinttal támogatjuk.
Győr, 2019. augusztus 26.
|
||||
![]() |
KEHOP projektzáró rendezvény Jósvafőn
![]() |
"A Világörökség részét képező barlangok, jelentős földtudományi értékekkel rendelkező mesterséges üregek védelmét és az ezekhez kapcsolódó sérülékeny élővilág megőrzését célzó beruházások az Aggteleki Nemzeti Park területén" című, a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program rendszerében megvalósuló projekt zárórendezvényére került sor Jósvafőn, 2019. február 20.-án. |
![]() |
Veress Balázs igazgató köszöntötte a megjelent vendégeket és a sajtó képviselőit. Megnyitó beszédében kiemelte, hogy rendkívül jelentős időszakot él az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság, hiszen egy tavaly lezárult projekten kívül további 6 db KEHOP és 1 db határon átnyúló Interreg pályázat megvalósítása zajlik. A megvalósuló beruházások összértéke meghaladja a 3 milliárd forintot. Ennek része a most befejeződött barlangos projekt. Riz Gábor, a térség országgyűlési képviselője büszkeségének adott hangot, hiszen a térségben – amely két nemzeti park területét érinti – jelentős beruházások zajlanak a természetvédelem területén is. Lokálpatriótaként örömmel támogatja azokat a fejlesztéseket, amelyek a korábban leírt, hanyatló térségként beállított borsodi térségben új turisztikai desztinációkat hoz létre (pl. Digitális Erőmű, Filmtörténeti Emlékpark), illetve a meglévő turisztikai célpontok infrastruktúrája, természetvédelmi szintje folyamatosan növekszik. Ezen bemutatóhelyek és a Nemzeti Park Igazgatóságok között kiváló és eredményes partneri együttműködés tapasztalható. Az Agrárminisztérium képviseletében Balczó Bertalan természetvédelemért felelős helyettes államtitkár arról beszélt, hogy hazánk 38 milliárd forintot fordít természetvédelmi beruházásokra a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program (KEHOP), illetve a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (VEKOP) keretében a 2020-ig tartó uniós költségvetési időszakban. A forrásnak köszönhetően Magyarország 10 nemzeti park igazgatósága összesen 92 projektet valósít meg. A helyettes államtitkár az élőhelyek javítására, a természetvédelem bemutatásának infrastrukturális fejlesztésére és a természetvédelmi őrszolgálat eszközellátottságának növelésére hívta fel a figyelmet. Hozzátette: a hazánkban található valamennyi barlang a nemzeti parkok vagyonkezelésében áll, így egy kézben összpontosul az élettelen értékek megőrzésének feladata és felelőssége is. Balczó Bertalan hangsúlyozta a természeti értékek védelme mellett fontos feladat azok bemutatása és megismertetése a társadalom széles nyilvánosságával. A nemzeti park igazgatóságok a hazai ökoturisztikai létesítmények felét üzemeltetik, melyekben tavaly több mint 1,6 millió látogatót regisztráltak. A barlangok pedig több mint félmillió érdeklődőt fogadtak. Az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság barlangjait évente 100 ezren keresik fel - hívta fel a figyelmet a helyettes államtitkár. Gruber Péter, az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság általános igazgatóhelyettese, a most lezárult projekt szakmai vezetője megköszönte minden támogató személy és szervezet, a munkában részt vevő kolléga, valamint a Szabó Miklós által vezetett kivitelező konzorcium munkatársainak precíz, a munkálatok során a barlangok védelmét maximálisan figyelembe vevő tevékenységét. Előadásában „ilyen volt, ilyen lett” fotódokumentációval részletesen bemutatta azt a hatalmas erőfeszítéseket igénylő munkát, amely során több mint 1000 köbméter követ, omlás-, és meddőanyagot kellett eltávolítani a barlangokból, új műtárgyakat, denevérbarát nyílászárókat, saválló korlátokat, lépcsőket, tájba illő rakott kőfalakat építettek. A nyolc helyszínen több mint háromszáz millió forintból újultak meg az Aggteleki Nemzeti Park világörökség részét képező élő- és élettelen értékei. A délután folyamán a résztvevők helyszíni bejáráson vettek részt, amely során a Béke-barlangban történ beruházás eredményét tekinthették meg. |
![]() ![]() |
A projekt részletei itt tekinthetők meg: SAJTÓKÖZLEMÉNY_záró-KEHOP-410-00015 http://www.anp.hu/hu/barlangok-termeszetvedelmi-rekonstrukcioja |
Forrás: AM Sajtóiroda Fotók: AM/Pelsőczy Csaba
|
Környezet- és Természetvédő Civil Szervezetek XXVIII. Országos Találkozója
![]() |
Az erdélyi Kalotaszentkirályon tartottuk a Környezet- és Természetvédő Civil Szervezetek 28. Országos Találkozóját A Kárpát- medencében működő magyar környezet- és természetvédők az idén már 28. alkalommal gyűltek össze, hogy tanuljanak egymástól, barátkozzanak, megfogalmazzák a közös elvárásaikat a környezetpolitikával kapcsolatban. Április közepén Kalotaszentkirály – Zentelkén (amely először a találkozók történetében „határainkon túl” került megrendezésre) szakmai beszélgetések, fórumok, tanulmányi kirándulások, közösségi- és kulturális programok várták az érdeklődőket, akik ismerkedni akartak az erdélyi tájjal, a magyar zöld civil mozgalommal és a környezetvédelem aktuális kihívásaival. |
Az esemény fő szervezője a SILVANUS Ökológiai Egyesület /SÖE/. Társszervezők: Holocén Természetvédelmi Egyesület Partnerek: Ady Endre Kulturális Egyesület, Kalotaszentkirály |
|
További cikkek: Magyar Idők: Agroinform: Kormany.hu:
A rendezvényről készült fotók az alábbi linken érhetőek el: |
Virágosítás a Teleki Tehetséggondozó Kollégiumban
2018. április 18.-án délután virág és növényültetést tartottunk a miskolci Teleki Tehetséggondozó Kollégiumban a fenntarthatóság jegyében. A programon összesen 16 diák vett részt, akik 9. és 10. évfolyamos tanulók voltak. Ahogy vége a télnek és közeledik a tavasz, elkezdtünk gondolkozni, milyen virágokat is ültessünk virágládáinkba, hogy a kollégium és környezete színesebb és környezetbarátabb legyen. A két órás önkéntes foglalkozás célja környezetünk szépítése, a fiatalok betekintést nyertek a fenntartható életmódba. Ez a gyakorlati kertészkedés és ültetés segítette, hogy új ismereteket sajátítsanak el a kertművelés és virágosítás fortélyairól továbbá a fiatalok megtapasztalják, hogy az önkéntes tevékenység olyan lehetőség mely hozzájárul a társadalom erkölcsi, szociális, kulturális fejlődéséhez. |
![]() ![]() |
Utazás két keréken – A fenntartható közösségi közlekedés
2018. április 23.-án délelőtt előadást tartottunk a vattai Általános Iskolában, a fenntartható közlekedés témakörében. Az iskolai foglalkozás célja: A fiatalok megismertetése a fenntartható, egészséges és környezettudatos életmóddal. A közösségi közlekedés (biciklizés) népszerűsítése köreikben. Cél volt, hogy felkészítsük a gyerekeket lakóhelyünk és környezetében való biciklis közlekedésre. A legnagyobb figyelmet a biztonságra helyeztük, hogy megismerjék a szabályokat, tisztában legyenek a veszélyekkel, fejlesszék a szükséges technikai tudásukat. Továbbá hogy népszerűsítsük a kerékpárt, mint környezetbarát közlekedési eszközt. Önkéntesünk megismertette a gyerekekkel a kerékpározás környezetvédelmi és egészségvédelmi előnyeit. Ezáltal minden gyereket ösztönöztek arra, hogy napi rendszerességgel kerékpározzanak, akár az iskolába járásra is használják ezen közlekedési eszközt.
|
![]() |
Előadás a hulladékcsökkentés jegyében. Mit tehetek Én?
2018. április 21.-én délelőtt előadást tartottunk a vattai Általános Iskolában a hulladékcsökkentés témakörében. Az esemény célja: A fiatalok megismerhessék a fenntartható életmódot, a hulladékcsökkentés módszereit. A két órás előadás első felében meghallgathatták egy szakember előadását a hulladékcsökkentési módszerek elméleti és gyakorlati módszereiről, majd közösen beszélgettünk a hallottakról, valamint hogy ők otthon mit tehetnek a környezettudatos életmódért. További témák voltak még: - Jó és rossz műanyag - Mi lesz a műanyagból, ha kidobjuk - Mit hova dobjunk? - Mennyi idő alatt bomlik el?
|
![]() |
Fenntartható fogyasztás a környezeti nevelésben:”Fogyasztó kúra”- akkreditált képzés
2018. március 1-2-3.-án Miskolcon akkreditált képzést szerveztünk a már előzetesen jelentkezett résztvevőknek (pedagógusok, a téma iránt érdeklődök stb.). A „Fogyasztó kúra” képzés a fenntartható fogyasztásról szólt, az azonos című, 48 modult tartalmazó gyűjtemény bemutatásával, gyakorlati kipróbálásával. A 30 órás, Miskolcon tartandó akkreditált pedagógus-továbbképzés a Magosfa Alapítvány közreműködésével valósult meg. Ez a hiánypótló képzés olyan témákat ölel fel, amelyről itthon átfogó oktatási segédanyag még nem jelent meg korábban. Pl: Honnan kaphatunk megújuló energiát? Nekem is van ökolábnyomom? Szükségünk van egyáltalán ásványvízre? Hogyan mostak nagyanyáink? Hány kilométert utazik a vacsoránk? Én is tudok lekvárt főzni? Miért jobb a helyi termék? Mi az a méltányos kereskedelem? Gyorsétterem vagy lassú konyha?A képzés valamint a környezeti nevelési modulgyűjtemény óravázlatokat is tartalmazott, amelyeket pedagógusok, környezeti nevelők gyorsan és hatékonyan tudnak használni felső tagozatos tanórákon (16 tantárgyhoz kapcsolódóan!), illetve szakkörökön, erdei iskolákban, táborokban is. Így a kiadvány kész „recepteket” kínál foglalkozások megtartásához a fenntarthatóság témakörében. A 48 modulból álló képzés öt fő téma köré épül (Környezetünk rendszerei, Életmód, Élelmiszer, Vásárlás, Önfenntartás) és az egyes modulok címei már el is árulják, mi fán terem a fenntarthatóság: Fair trade termékek; Az idény reneszánsza; Lassú konyha, lassú város; Tájkép vacsora után; Lak(k)berendezés; Alkudozás. A FOGYASZTÓ KÚRA tehát nem fogyókúrára hív, hanem a jövő fogyasztóit – a gyerekeket – igyekszik „kúrálni” a pedagógusokon, környezeti nevelőkön keresztül. |
![]() ![]() |
„Közösen a közösségekért” – Közösségi farsang
Közös sütéssel, a gyerekek vidám farsangi felvonulásával és műsorával, közösségépítő foglalkozásokkal hívtuk fel a családok, fiatalok és az idősek figyelmét az összetartó közösség pozitív hatásaira, erejére. A rendezvény egy élményszerű, tapasztalati úton való ismeretszerzésre is lehetőséget biztosított. |
![]() ![]() |