Holocén Természetvédelmi Egyesület

Az észak- magyarországi régió és ezen belül Miskolc város egyik legnépszerűbb rendezvénye a Kocsonyafesztivál, ami minden év februárjában kerül megrendezésre.
Idén első alkalommal vett részt egyesületünk ezen a rendezvényen. Egyesületünk „Észak-magyarországi KÖRkép, KÓRkép”, avagy a civilizáció hatásai a természeti és épített környezetre. Helybenjárás, haladás, vagy fenntartható fejlődés?” című pályázathoz kapcsolódóan vett részt a fesztiválon a Zöld sátorban, ahol munkatársaink a szombati napon szórólapok osztogatásával, tanácsadással, vízminőség méréssel csalogatták be a Zöld sátorba a nagyközönséget.

A Holocén Természetvédelmi Egyesület (Adószám: 19931401-1-05) köszöni a 2008. és a 2009. évi személyi jövedelemadóból 1%-ként felajánlott 163 761,- Ft összeget, melyet a 2010. évben a miskolci kocsonyafesztivál „Vízhasználat problémái a jelenben, víztakarékossági ötletek a jövőre nézve” rendezvényen való megjelenés költségeire fordítottuk.

Köszönettel várjuk továbbra is az 1%-os felajánlásokat!

Év elején két alkalommal tartottunk előadást a Jókai Mór Református Általános Iskolában, ahogyan a gyerekek sommázták "varázsoltunk a vízzel".
Az EGT/Norvég Finanszírozási Mechanizmusok keretében, "Észak-magyarországi KÖRkép, KÓRkép, avagy a civilizáció hatásai a természeti és épített környezetre. Helybenjárás, haladás, vagy fenntartható fejlődés?" c. programunk keretében szervezett számos gyakorlati elemet is tartalmazó előadással, a víz fizikai, kémiai tulajdonságain keresztül igyekeztünk rámutatni élővizeink, ivóvíz-bázisaink sérülékenységére, megóvásuk fontosságára.

Egyesületünk 2009. októberében „Tudatos vásárlói és fogyasztói magatartás kialakításán keresztül a lakossági hulladék csökkentése halmozottan hátrányos helyzetű térségekben (Edelény, Encs)” címmel indította útjára programját, melynek szerves részét képezi a fiatalok szemléletformálása. Ezt a kezdeményezést folytatjuk tovább a 2010-es esztendőben is.
Programunk legfontosabb célja, hogy minél több ember számára továbbítsuk azon ismereteket, információkat, melyek birtokában kialakul az igény a környezetbarát életmódra, életvitelre, a hulladék termelésének mérséklésére.
Két elmaradott Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kistérség (Encs, Edelény) oktatási intézményeiben tartunk folyamatosan előadásokat diákok részére.
Iskolai előadási időpontok:
2010. január 27. Edelény, Alapítványi Iskola
- Élelmiszerek adalékanyagai, előállításuk, csomagolásuk
2010. február 10. Edelény, Alapítványi Iskola
- Vegyi anyagok a ház körül, a veszélyes hulladékok fajtái
Kapcsolattartó: Laskó-Kuthi Adrienn, Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát., tel: 06/30/291-5543, vagy 06/46/508-944

A Megyei Pedagógiai és Közművelődési Intézet a lillafüredi Palota Szállóban rendezte meg a háromnapos pedagógiai szakmai konferenciáját november utolsó hetében.
A rendezvényen átadták a Megyei Közoktatásért Közalapítvány idei pedagógiai díjait.
A díjazottak között volt Répászky Zoltán a Holocén Természetvédelmi Egyesület vezetőségi tagja valamint a Dél- borsodi csoport elnöke.
Répászky Zoltán 1930-ban Szentistvánon született, Cserépfalun kezdett el tanítani. 1963-ban Mezőkövesdre került a Művelődési Osztály tanfelügyelőjeként, majd az 1969-70-es évektől nyugdíjba vonulásáig a mezőkövesdi Petőfi Sándor Általános Iskola, később Szent István Katolikus Iskola tanára, egyúttal megyei szakfelügyelő. Pedagógus dinasztia tagjaként (édesapja, felesége és két lánya is azok) oktatók nemzedékét nevelte fel, akikbe továbbörökítette a természet és a környezeti nevelés fontosságát, így átadva a szülőktől kapott példát.
Több mint három évtizede szervezi egyesületünkkel karöltve a Dél-borsodi térség általános iskoláinak a Madarak és Fák Napját. Ezen jó példa alapján azóta már a megye több iskolájában elevenítik fel ezt a száz éves hagyományt.
Kimagasló a városban és a térségben végzett helytörténeti, publikációs tevékenysége. Aktív, hozzáértő, jobbító szándéka sok civil szervezetben és iskolában nyomon követhető.
Több elismerés mellett, szakmai munkáját Apáczai Csere János Díj, közéleti munkáját Mezőkövesd Város Pro Urbe, valamint Mezőkövesd Díszpolgára címmel jutalmazták.
Ezúton is gratulálunk Zoli bácsinak!

A MTvSz, mint a Föld Barátai (Friends of the Earth) magyar tagja, honi tagszervezeteiből összesen 48 aktivistával képviseltette magát 2009. december 11-13. között Koppenhágai Klímacsúcson.
A klímafórum hivatalos helyszíne a Bella Center volt, ahol klímaváltozással kapcsolatos előadásokat hallgathattak meg az akkreditált résztvevők neves szakértők előadásában.
A DGI-byen épületében egyéb a témával kapcsolatos programokon vehettek részt az érdeklődők.
A december 12-én délelőtt megrendezésre kerülő békés utcai demonstrációra a világ minden részéről érkeztek aktivisták. Az áradat akcióban (The Flood) részt vevő környezetvédőknek ezzel az volt a céljuk, hogy felhívják a döntéshozók figyelmét az éghajlatváltozásra. Az éghajlatváltozás a legszegényebb országokat, a harmadik világot fenyegeti leginkább, de egyben nekik van a legkisebb kapacitásuk a cselekvésre. Fontos, hogy a mostani klímacsúcson olyan döntések szülessenek, melyek legalább annyira figyelembe veszik a fejlődő országok érdekeit, mint a fejlettekét.
A több ezer kék ponchóba öltözött ember, akik vizet szimbolizálva, áradatként haladtak végig a Klímafórumtól a Christiansborg téren lévő Parlament épületéig, közösen skandálta a „Climate justice now!” felkiáltást, miközben transzparenseikkel is próbálták felhívni a világ figyelmét a bekövetkező változásokra.
A dán törvényhozás épülete előtt a jelenlévők előadásokat hallgattak meg a klímaváltozás várható hatásairól, majd zenés parádé és ebéd várta a demonstráló tömeget.

2009. október 9-én, immár második alkalommal rendeztünk éghajlatvédelmi kampányt a Magyar Természetvédők Szövetségével közösen.
Az utcai akcióval ezúttal a klímatörvény-kezdeményezés tartalmára hívtuk fel a figyelmet.
A miskolci akciónapon "kvótajátékokkal", zöldpiaccal és egyéb érdekességekkel vártuk az érdeklődőket, melyek az áprilisi rendezvényhez hasonlóan, népszerűnek bizonyultak.
Közel 150-en álltak meg, hogy a kvótajáték által felmérjék háztartásuk energiafogyasztását. E játékos kampányelemmel arra kívántuk felhívni a lakosság figyelmét, hogy milyen előnyökkel járhat a javasolt klímatörvény az egyes háztartások számára. A klímatörvény vezetésével a magyar gazdaságnak a fosszilis energia függősége jelentősen lecsökkenhetővé válna.
Reményeink szerint az akciónap minket igazolt és az embereknek átjött az üzenet, vagyis megértették a természetvédők kezdeményezését a klímatörvénnyel kapcsolatban.
További információk: Laskó-Kuthi Adrienn, programkoordinátor,
Holocén Természetvédelmi Egyesület, tel.:06/30291-5543, e-mail:Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. www.klimatorveny.hu

Halálának 95. évfordulója alkalmából a B.-A.-Z. Megyei Múzeumi Igazgatóság december 14.-én de. 10 órakor koszorúzta meg Herman Ottó, Papszeren lévő szobrát (Miskolc, Papszer 1.).
A megemlékezést közösen szervezték az idén 30. évfordulóját ünneplő HOLOCÉN Természetvédelmi Egyesülettel – mely az ország elsőként bejegyzett természetvédelmi civil szervezete.
A múzeum és egyesületünk évek óta együtt szervezi Herman Ottó szellemi hagyatékának, a Madarak és Fák Napjának eseményeit.

2009. november 20-án, 16:00–18:00 óra között tartjuk harmadik lakossági fórumunkat, melynek témája a Környezettudatos háztartásvezetés.
A háztartásokban használt eszközök, anyagok csoportosítása anyaguk, hatóanyaguk, veszélyességük stb. szerint.
Mivel mérgezzük magunkat és környezetünket (vegyszerek, kozmetikumok).
A vásárlástól a takarításig, a főzéstől a világításig, mindennapi jó tanácsok (környezetbarát „vegyszerek” mosáshoz, mosogatáshoz, vízkőoldáshoz, takarékos eszköz- és vízhasználat stb.)

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

A KEOP 2009-6.1.0/A. támogatási keretéhez benyújtott sikeres pályázatunk 2009. október 1. - 2010. július 31. között kerül megvalósításra, az alábbiak szerint:

A projekt neve/pontos címe: „Tudatos vásárlói és fogyasztói magatartás kialakításán keresztül a lakossági hulladék csökkentése halmozottan hátrányos helyzetű térségekben (Edelény, Encs)”

A projekt leírása: Egyesületünk egyik legfontosabb feladatának tekinti az iskolás és felnőtt korosztály szemléletformálását. Pályázatunkkal a fogyasztói és vásárlói szokások megváltoztatásán keresztül a lakossági hulladékcsökkentéshez kívánunk hozzájárulni. A program elején (és végén, az elért hatás mérése okán) kitöltetett kérdőívek tájékoztatást nyújtanak számunkra, mely témaköröket kell előtérbe helyeznünk, országos és nemzetközi kapcsolataink pedig lehetőséget biztosítanak a legfrissebb információk megszerzésére és átadására (a globalizmus hatásai, csomagolási technikák, a hulladékok keletkezése és kezelése stb.).

Bővebben ...

2009. október 9-én, 16:00–18:00 óra között tartjuk második alkalommal szerveződő lakossági fórumunkat, melynek témája az épített környezet.
Hogyan épült az a lakóhely, lakókörnyezet, ahol jelenleg élnek a programban résztvevő emberek.
Milyen épített értékek vannak a közvetlen és tágabb környezetünkben?
Hogyan lehet felmérni, bemutatni egy panelházas lakótelep értékeit is.
A környezet szebbé, lakhatóbbá, esztétikusabbá tételének lehetőségei.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Egyesületünk „Észak-magyarországi KÖRkép, KÓRkép, avagy a civilizáció hatásai a természeti és épített környezetre. Helybenjárás, haladás vagy fenntartható fejlődés” c. pályázata keretében lakossági fórumot szervez 2009. szeptember 11-én a szelektív papírgyűjtésbe bevont társasházak lakói számára.

Az első találkozó témája:
Hulladékcsökkentés, szelektív gyűjtés, komposztálás. MINDENNAPI TIPPEK A HULLADÉK CSÖKKENTÉSÉRE.
ALAPOK:
A hulladék fogalma, csoportosítása. Keletkezése a mezőgazdaságban, iparban és a háztartásokban. Gyűjtésük, kezelésük (lerakás, ártalmatlanítás, újrahasználat, égetés stb.), a szelektív gyűjtés folyamata, rendszere.
MIT? HONNAN? HOVÁ? MIÉRT?
A fogyasztási szokások változása és a hulladékok keletkezése közti kapcsolat.
A komposztálás folyamata, fontossága, lehetőségei társasházas környezetben IS.
GYAKORLATI TPPEK, ÖTLETEK:
Kevesebb vásárlás – kevesebb hulladék.
Mit, hogyan tudunk minél tovább használni.
Bevált példák - az ország más területeiről – megismertetése.
Bolhapiac, házilag játék, ajándék készítése, csere-bere akciók.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Hagyományteremtő az első alkalommal megrendezett civil szakmai szervezetek találkozója, melynek az erdélyi Kalotaszentkirály-Zentelke község adott otthont 2009.május 15-17. között

Az együtt gondolkodás és az erdélyi táj marasztaló miliője sok teremtő megoldást fogalmazott meg a résztvevőkben, és vitték a szélrózsa minden irányában az itt elhangzottakat.
A kalotaszentkirályi Póka András György polgármester úr köszöntőjét és jókívánságait, a küldöttek és szervezők - Schmuck Erzsébet és Gergely Erzsébet - bevezetői követték.
Rajnai Gábor, Kajner Péter és Hajdu Zoltán előadásai felcsillantották a lehetőséget a közös szakmai együttműködésről.

Az első napon a kalotaszegi falut járták be a résztvevők, majd ezután egy gyalogtúrát tettek a Kő-hegyhez. A vacsora fantasztikus ízei után a beszélgetés még elmélyültebben folytatódott.

Következő nap leendő kapcsolatok - közös projektek - tervezésével telt. A délután folyamán a Fehér sziklákhoz gyalogtúráztunk.
Az utolsó, vagyis a befejező napon a búcsúzás a leendő kapcsolatépítés alapját jelentette.

A találkozót a Nemzeti Civil Alapprogram támogatta.

Köszönjük a helyi szervezőknek (Silvanus Ökológiai Egyesület) és a magyarországi segítőknek (Hajdúböszörményi Zöld Kör, Magyar Természetvédők Szövetsége) a lehetőséget.

IDŐPONT: 2009. 05. 07.
HELYSZÍN: Miskolc, Debreceni Márton Szakközépiskola - 19 fő
TÉMA: Klímaváltozás

Az intézménnyel 3 éve működünk együtt, örömünkre szolgált, hogy a napjainkban oly aktuális téma feldolgozásában is együtt tudunk működni.
Igyekeztünk az előadás során a legfrissebb adatokat, információkat átnyújtani számukra, kisebb vitát generálni közöttük a témában. Igen érdeklődőek voltak, szívesen bekapcsolódtak a beszélgetésbe.

A gazdálkodás fő adatai:

Befektetett eszközök: 78 eFt; Forgóeszközök: 9.107 eFt; Eszközök összesen: 9.185 eFt; Saját töke: 9.182 eFt; Kötelezettségek: 3 eFt; Források összesen: 9185 eFt.

Egyesületünk közcélú tevékenységei:
Határon átnyúló együttműködés, klímavédelmi kampány, vízgyűjtő-gazdálkodási, víz- és árvízvédelmi, parlagterületek hasznosítási programok, komposztálás, biogazdálkodás népszerűsítése, környezeti nevelés, előadások, vetélkedők; Föld Napja, Madarak és Fák napja, Nemzetközi Duna Nap, stb.

Adószámunk: 19931401-1-05

IDŐPONT: 2009. 03. 19.
HELYSZÍN: Felsődobsza, Bárczay Gábor Általános Iskola - 43 fő
TÉMA: Hulladékok keletkezése, kezelése

Az előadásokat nem csak miskolci oktatási intézmények diákjai számára sikerült bemutatnunk, hanem a környező települések is egyre inkább igénybe veszik azokat.
Így jutottunk el Felsődobszára is. az oktatási intézményben 43 diák hallgatta végig a fent említett témát, az interaktív beszélgetés során az is kiderült, sok ismeretük van a hulladékokkal kapcsolatosan, több alkalommal foglalkoztak vele a tanórákon is. többször szóba került a szelektív gyűjtés a településen, illetve hangot adtak a falu határában található illegális lerakók meglétéről, s arról, évente több alkalommal gyűjtik az eldobál szemetet a felnőtt lakossággal együtt.

IDŐPONT: 2009. 01. 16.
HELYSZÍN: Miskolc, Szabó Lőrinc Általános Iskola - 15 fő
TÉMA: Víz, vízszennyezés

Az intézménnyel évek óta jól működő munka kapcsolatban állunk, így meghívást kaptunk egy tanórára, ahol szintén a vízről és a vízszennyezésről beszélgettünk a gyerekekkel.
Egyszerű kísérletekkel mutattuk be az olajszennyezés folyamatát, a víz halmazállapot átalakulásait, illetve a víztisztítás első lépését, a szűrési folyamatot.
A diákok nagy érdeklődéssel hallgatták a beszámolót, s aktívan részt vettek a kísérletekben.

IDŐPONT: 2008. 12. 16.
HELYSZÍN: Szirmabesenyő, Szinyei Merse Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola- Ökoiskola – 34 fő
TÉMA: Víz, vízszennyezés

Programunkhoz kapcsolódóan az elsők között Szirmabesenyőbe látogattunk el, ahol 34 diák hallgatta meg előadásunkat a vízről, vízszennyezésről, egyszerű kísérletekkel színesítve azt.
A téma mindannyiunkat érint, hiszen a víz nélkülözhetetlen az élőlények számára, s hazánknak ezen részén még korlátlan mennyiségben használhatjuk, nem lehet elégszer hangsúlyozni, vigyáznunk kell erre a kincsre.
Az ÖKOISKOLA diákjai nem csak egy-egy alkalommal hallanak a környezet- és természetvédelemről, a mindennapjaikat itatja át ez a szemlélet.

Környezeti érdekek és értékek kapcsolatának vizsgálata a romániai Kalotaszegen, és a BAZ megyei Szikszói kistérségben
"Közös Ügyünk, avagy természetvédelem és közösségfejlesztés"
"Vízgyûjtõ Hálózat - Ki-kicsoda a vízgyûjtõn"
Szlovák - Magyar Hernád program
Az Európai Unió vízügyi keret irányelvébõl fakadó feladatok értelmezése a Sajó vízgyûjtõjén
Keleméri Mohos-tavak rehabilitációs programja
Oktatási jellegû programjaink
Kistérségi, vidékfejlesztési, határmenti tevékenységeink, programjaink
Folyó Koalíciós Hálózat létrehozása, nemzetközi projekt
Komplex környezet-, természetvédelmi akcióprogramok megvalósítása a Pitypalatty-völgyben
Együttmûködés a Bódva-völgyi kistérségben - a környezeti információkhoz való hozzáférés erõsítése (Aarhusi jogok érvényesítése)
Természeti értékeket bemutató tanösvények, bemutatóhelyek elkészítése, a Bükki Nemzeti Park és a Zempléni Tájvédelmi Körzet területén, valamint tágabb környezetükben
Egyedi tájérték kataszterezés a Felsõ-Hegyközben és a Bodrogközben
Nemzetközi szakmai találkozó a környezet-, természetvédelem és a turizmus kapcsolata témában a Hegyközben
Védetté nyilvánítások kezdeményezése
A bányabezárások okozta munkanélküliség kezelését elõsegítõ program az ózdi-és kazincbarcikai kistérségek területén

Bővebben ...

Elérhetőségünk:

3525 Miskolc, Kossuth u. 13.;
Tel: 46/508-944;
E-mail: holocen@holocen.hu 
Adószám: 19931401-1-05